A Várépítő pályázat egyik oszlopos tagja Tóth Balázs építészmérnök, az ÉMI Nonprofit Kft. munkatársa. A pályázatról, építészetről és a mai kihívásokról kérdeztük.
Mióta részese és miért tartja fontosnak a Várépítő pályázat kezdeményezést?
Nem akarom nagydobra verni, de Rajki Diána után én vagyok a legrégebben a Várépítőben, ugyanis az első évben Török Ferenc volt a zsűrielnök és műemlékekkel csak később kezdtünk foglalkozni. Hozzáteszem, hogy ha Dia csak ezt az egy jó dolgot, a pályázat megalapítását és működtetését, tette volna egész életében – természetesen nem –, már akkor bérelt helye lenne a mennyországban. Természetesen minden olyan kezdeményezés fontos, amivel segíteni lehet másoknak, és mi lehetne fontosabb a gyerekeknél. Nem kevés év tapasztalata és sok kolléga visszajelzése alapján hozzáteszem, hogy általában van pénz a cégeknél.
A művészet vagy legalábbis a nehéz feladat ennek a módját, technikáját megtalálni. Megfelelő rendezvényeket szervezni vagy becsatornázni a jószándékot.
Zsűritagként milyen tanácsokat tudna adni a pályázóknak, milyen általános hibákat lát a pályázatoknál?
A pályázóknak már több rendezvényen próbáltunk tanácsot adni. Fontosnak tartom, hogy alaposan végiggondolják, mit is szeretnének és főleg mire van lehetőségük. Érdemes megismerni, hogy mit is tud a pályázat, például komplett iskolák felépítésére nem alkalmas, tehát nem célravezető teljesen erre alapozni egy projektet. Aztán persze mindenképpen forduljanak szakemberhez, mert az építés egy szakma, mégpedig nem is a legegyszerűbb. Hibának azt tartom, amikor a fentiekre nem figyelnek a pályázók, illetve össze nem illő szerkezetekre vagy rendszerekre pályáznak.
Mesélne egy az Ön számára kedves projektről?
Számomra legemlékezetesebb az akkor még Jövőház nevű pályázat első évadának egyik mátraaljai kis faluból érkezett pályázata. Kevesebb mint ötvenezer forintot kértek, ami húsz évvel ezelőtt sem volt nagy összeg. Az iskola egy WC-t szeretett volna építeni, mert akkor csak pottyantós illemhelyük volt, és az is az út túloldalán. Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy bizonyos esetekben milyen kevéssel milyen sokat lehet segíteni. A másik ilyen, amikor a pályázók egy leányanya-otthont akartak létrehozni. Megkapták az igényelt anyagokat, és később derült ki, hogy igazából még nem volt semmi egyebük, de ezzel a támogatással mások előtt bizonyították, hogy ez egy komoly, támogatásra érdemes projekt és így megnyitották a többi támogató „jószándékát”. Emlékezetes volt számomra az is, amikor az első vagy második pályázatnál volt egy hölgy, aki egy napra beköltözött az irodámba és ott írta meg a pályázati anyagát.
A pályázat kihirdetése után is volt olyan projekt, amit még követett?
Igyekszünk olyan pályázókat is támogatni, akiken a megkapott anyagokkal nagyot lehet lendíteni, ezért nemcsak egy, hanem minél többféle anyagot ítélünk meg. Az is érdekes, amikor egy intézménnyel több éven keresztül pályáznak és látjuk, hogy miképpen gyarapodik az az óvoda vagy iskola.
Mivel foglalkozik jelenleg?
Én már egy ideje az építés szabályozási-ellenőrzési területén dolgozom: szabványok, műszaki irányelvek, rosszabb napokon jogszabályok.
Ebben is van azért érdekesség, fontos dolgok is akadnak néha. Milyen kicsi a világ, most van napirenden a bölcsődék és óvodák építésére vonatkozó szabvány frissítése, korszerűsítése.
Lám, lám, minden mindennel összefügg.
Hogyan látja a ma építészmérnökét? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a mostani generációnak?
Az építészek, de az egész építés – nevezzék akár építésgazdaságnak vagy építőiparnak – előtt több nagy kihívás áll. A közismert, szinte megunt energia- és környezettudatossági probléma is nehéz kérdéseket vet fel, de van egy másik gond, mégpedig a termelékenység és az emberi tényező kérdése.
Van, aki azt mondja, hogy mindig lesz olyan ember, ha nem Magyarországon, akkor a környező országokban és ha ott nem, akkor Európán kívül, aki csak arra lesz alkalmas, hogy megkeverje a maltert és egymásra rakjon két téglát, és nem is lesz többre igénye. Szerintem ez nem így van, és a tömeges igények, valamint a fejlődő építéstechnológia kevesebb ám sokkal képzettebb munkaerőt fog igényelni.
Erre ráerősít, hogy senki nem vágyódik hidegben nehéz és piszkos munkát végezni, ez már ma is pontosan látható.
A gépesített tömegtermelés és a természetes anyagok felhasználása között feszülő ellentmondás feloldását látom az egyik legnagyobb szakmai feladatnak.
2009-ben volt 10 éves a Várépítő pályázat elődje. Több építőanyag gyártó, már akkor is a felajánlók között volt.
