1920x400_Varepito_zsűri
1920x400_Megújult gyermekintézmények
varepito_2022
Összefoglaló
2022_varepito_WEBOLDAL_visszatekinto_3.png
previous arrow
next arrow
Shadow

Történet és küldetés

Várépítő pályázat – az építőipar egyetlen jótékonysági összefogása

Minden apró segítség lehetőség, hogy megújuljon egy intézmény!

A Build-Communication Kft. Várépítő pályázat néven a 2010-2011. évben első alkalommal írta ki pályázatát gyermekintézmények és műemlékek számára, amely azzal a céllal jött létre, hogy integrálja az építőipari cégek felajánlásait, emellett összefogja és szervezze a felajánlott termékek pályázati úton történő kiosztását.

A több mint másfél évtizede működő pályázat felajánlói építőanyaggyártó cégek, az összegyűlt anyagokról pedig egy független, a kezdetektől szinte változatlan felállásban működő, neves közéleti személyiségekből álló zsűri dönt.

A válság előtt – a Jövővár néven működő pályázat esetén – évente több mint nettó 60 millió forint értékű építőanyag került felajánlásra. A 2010. után újraélesztett pályázaton felajánlott évi nettó 12-16 millió forintnyi építőanyagra még talán sokkal nagyobb szükség van, mint eddig.

 

történet és küldetés

Mi az a Várépítő pályázat?

A Várépítő jelenleg az egyetlen pályázat, ahol a nehéz helyzetben lévő gyermekintézmények – óvodák, iskolák, gyógyintézmények – beruházásaikhoz építőanyagot igényelhetnek, és gyakorlatilag jelenleg az egyetlen, műemlékek számára elérhető ilyen jellegű pályázat.

Az építőanyaggyártók építőanyagokkal, szolgáltatással, ill. a kivitelezésre és fuvarra fordítható pénzösszeggel támogathatják az igényléseket benyújtó intézményeket és műemlékeket.

Közhely, de minden évben nehéz dolga van a zsűrinek, hiszen szinte nincs olyan pályázó, aki ne szorulna rá a felajánlásokra.

Jó hír viszont, hogy a felajánló cégek száma évek óta nő, és a felajánlott építőanyagok köre is bővül, változik.

Dátum
Cégek
Felajánlott termékek értéke
Műemléki pályázók
Gyermekintézményi pályázók
Nyertesek száma
2011
9
14,0 M ft
8
35
15
2012
14
14,2 M ft
15
197
32
2013-2014
20
16,2 M ft
11
247
30
2015
13
12,4 M ft
7
42
18
2016
13
12,5 M ft
4
22
14
2017
13
16,0 M ft
3
34
16
2018
19
16,0 M ft
3
33
21
2019
18

13,0 M ft

3
27
17

2020

16

13,2 M ft

2

21

15

2021

16

13,6 M ft

1

29

19

2022

16

15,6 M ft

2

24

16

Országos jelentőségű intézményektől az aprócska falusi óvoda tetőfelújításáig

Büszkék vagyunk arra, hogy a 2010-ben újjáélesztett pályázaton több olyan országos jelentőségű intézménynek nyújthattunk támogatást, mint a Nyíregyházi Down Egyesület, vagy a Budapesti Korai Fejlesztő központ. Számos szép műemlék újulhatott meg, vagy csak vált használhatóbbá a benne tanulók számára,  mint az alcsúti műemlék épületben működő Általános Iskola.

Korai Fejlesztő Központ (Budapest)

Nyíregyházi Down Egyesület

Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskola

De fontosnak tartjuk az olyan apró vidéki intézmények megújulását is, amelyek talán Budapesttől „láthatatlan távolságban” vannak, a helyieknek mégis nélkülözhetetlenek.

Vejti-Zalátai Református templom

Nézsai óvoda

Szentlőrinci Arany János utcai óvoda

A Várépítő pályázat védnökei:

  • Magyar Téglás Szövetség (Matész)
  • Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ)
  • Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra)
  • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)
  • Budaörs Város Önkormányzata

Emellett természetesen számos médiaorgánum ajánlotta fel felületeit, amely segítsége számunkra nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sokan értesülhessenek a lehetőségről.

védnökök

Podmaniczky-díjat kapott a Várépítő pályázat

 

A Várépítő pályázat magánpályázat, amelynek munkáját a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) 2012-ben a Podmaniczky-díjjal ismerte el. A díjat évente az épített és természeti környezet megóvásáért végzett munkájukért magánszemélyek és közösségek vehetik át.

 Kik vagyunk és miért csináljuk?

A Build-Communication Kft. építőipari marketingre szakosodott tanácsadó cég, full service reklámügynökség, amely 2003. óta számos építőipari cég, szervezet, egyesület, szövetség számára nyújt marketingkommunikációs szaktanácsadást a PR tevékenységtől a klasszikus és integrált reklámkampányokig.

Munkánk során számtalanszor találkoztunk az építőipari cégek támogatási készségével. A másik oldalról, mint szülők, magunk is nap mint nap találkozunk az oktatás, főleg a kisebb gyermekintézmények forráshiányával. A Várépítő pályázatot azzal a szándékkal hívtuk életre, hogy a két fél egymásra találhasson.

Az intézmények fenntartásában beállt változások és még számtalan körülmény miatt talán még az elmúlt évtizedeknél is kevesebb forrás jut a gyermekintézmények és a műemlékek  felújítására.

De talán még soha ennyire nagy szükség nem volt azon cégek összefogására, amelyek segíthetnek abban, hogy a felnövekvő nemzedék méltó körülmények között tanulhasson, szórakozhasson, sportolhasson, esetenként gyógyulhasson, és hogy épített örökségünket megőrizhessük az utókor számára.

 

Minden segítség jól jön!

A cégektől bármekkora összegű felajánlást elfogadunk és a pályázók nevében előre hálásan köszönünk!
Csatlakozz Te is mozgalmunkhoz felajánlóként, vagy pályázz.
Ismerd meg a Várépítő pályázaton való együttműködés feltételeit és a kommunikációs lehetőségeket.
Amennyiben egyiket sem teheted, segíts nekünk eljutni azokhoz, akik ezt megtehetik, vagy akiknek a felajánlott anyagokra szüksége van.

Köszönjük.
Rajki Diána
a kiíró, a Build-Communication Kft. tulajdonosa

Image

Közösségi oldalaink

Várépítő pályázat – az építőipar egyetlen jótékonysági összefogása

Minden apró segítség lehetőség, hogy megújuljon egy intézmény!

A Build-Communication Kft. Várépítő pályázat néven 2010-ben első alkalommal írta ki pályázatát gyermekintézmények és műemlékek számára, amely azzal a céllal jött létre, hogy integrálja az építőipari cégek felajánlásait, emellett összefogja és szervezze a felajánlott termékek pályázati úton történő kiosztását.

 

Adatkezelés - Várépítő pályázat (varepitopalyazat.hu)

Jelen oldal tulajdonosa és üzemeltetője a Build-Communication Kft. 

(Budaörs Office Park, Budaörs 2040, Szabadság út 117. A épület, fsz. 6, adószám: 14598681-2-13, cgszám: 13-09-125525)
Ismerkedjen meg adatkezeléssel kapcsolatos szabályainkkal.
A Várépítő pályázatra történő jelentkezéssel kapcsolatos speciális adatkezelési szabályok a pályázat benyújtását szolgáló pályázati űrlapon olvashatók.